Versenyek képekben

Repkedtek a mázsák a Táncsics-csarnokban

Az erőemelő sport hazai elitjét látta vendégül Orosháza a hét végén. A Táncsics-csarnokban rendezett RAW Női, Férfi, Ifjúsági, Junior, Masters  Erőemelő Országos Bajnokság, RAW Erőemelő CSB. színvonalas versenyt hozott.

A szombati napon a hölgyek küzdelmével kezdődött a megmérettetés. Sajnos egy váratlan betegség miatt orosházi versenyzőnek nem szurkolhattunk, de így sem bánta meg aki megnézte a versenyt. Rendkívül színvonalas küzdelmet vívtak a hölgyek a Magyar Bajnoki címekért. Több korosztályos országos csúcsot is átadtak a múltnak.

Vasárnap következtek sorra a férfiak. Bár ifjúsági, junior és masters kategóriában írták ki az egyéni versenyt, mégis láthattunk felnőtt versenyzőket, hisz a csapatbajnokságban az ő eredményükre is szüksége volt a nevezett kluboknak (az egyéni felnőtt OB. tavasszal Tabon volt). Így aztán már reggel a guggolás versenyszámban is többször volt a súly két és fél mázsa felett. A fiúknál is több alkalommal dőlt meg az érvényes korosztályos magyar csúcs.

A versenyen végig jelen volt és közreműködött Rónaszéki András, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke, aki elmondta, hogy viszonylag a megszokottnál kisebb létszámú de nagyon erős mezőny jött Orosházára, így magas, nem egyszer nemzetközi színvonalú versenyt láthattunk.

– Orosházán a Toldi SE és Musztafa Imre szakmai tudása és rutinja garancia arra, hogy nagyszerű versenyeket rendezzünk. Most is így van. Magyarországon, de nemzetközi viszonylatban is a RAW (nyomóruha nélküli)versenyek a népszerűbbek, egy-egy világbajnokságon ezer felett van a résztvevők száma. Ez hozza magával a színvonal emelkedését, amint ezt a mostani versenyen is láthatjuk. A magyar erőemelő sport – jelenleg különösen a nőknél – fejlődik és a világ élvonalához tartozik. Ezt bizonyítja az idei világversenyeken szerzett több, mint tíz aranyérem is – összegzett Rónaszéki András.

A Toldi SE versenyzője, Szarka Antal magabiztosan teljesítette első fogását (Fotó: Rosta Tibor)

A vasárnapi küzdelmekben már volt Toldis versenyző, a masters III kategóriában induló Szarka Antal személyében. Első guggoló gyakorlata előtt kissé izgatott volt, mert a szombati edzésen eltörte egyik ujját és ez zavarta a versenyzésben. A 135 kilós guggoláson ez szerencsére nem látszott, magabiztosan teljesítette.

A Toldi SE versenyzője végül a következő eredményekkel nyerte meg súlycsoportját a Masters III kategóriában: 152,5 kg-os guggolás, 112,5 kilós fekvenyomás, és 177.5 kilós felhúzás. Összetett: 442,5 kg. Mindhárom fogásnem eredménye és az összetett, új Masters III. országos csúcs.

(Forrás: www.oroscafe.hu)

Partnereink