Articles

Raw Fekvenyomó Magyar Bajnokság, Baja

Idén még korábban kezdőtött a versenyszezon, mint tavaly. Február 13-14. Baja adott otthont a Raw Felnőtt Fekvenyomó Magyar Bajnokságnak.

Szombaton a hölgyek versenyét, illetve 93 kg-os súlycsoportig férfiak viadalát követhetttük nyomon, majd vasárnap a 105-+120 kg-ig.

Kékegyi Henriett 57 kg-ban bebizonyította, hogy helye van a csapatban, a tavalyi hibákat kiküszöbölte, hiszen három érvényes nyomást bemutatva 57,5 kg-os teljesítménnyel a harmadik helyen végzett.

Pogány Andrea, súlycsoportot váltva, 72 kg-ban 75 kg-os nyomásával a bronz érmet szerezte meg. Ezzel master1 kategóriában új országos csúcsot állított be. 

84 kg-ban Schneider Erzsébet 60 kg-ot teljesített, ezzel ő is a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

+84 kg-ban Lovas Mónika és Szabó Ágnes indult. Móni magabiztos három nyomással, 112,5 kg-os teljesítményével a felnőttek között bronz érmet szerzett. Ági 141,5 kg-os nyomásával ezüst érmes lett. A wilks pont alapján viszont abszolút magyar bajnok.

Paczuk Ádám, még csak ifjúsági versenyző, de a felnőttek között is helye van. Mi sem bizonyítja, hogy három érvényes nyomást bemutatva 117,5 kg-os eredménnyel a negyedik helyen végzett.

Farkas Ádám 120 kg-ban 175 kg-os nyomása, a hetedik helyre volt elég.

+120 kg-os súlycsoportban Véró Alex, aki még csak junior korú, de a felnőttek között harmadik helyen végzett 200 kg-os nyomásával, ami új junior országos csúcs!

Partnereink