Articles

Szabó Ágnes Európa-bajnok

Pilsen ad otthont szombatig az első RAW Erőemelő Európa-bajnokságnak, melyen az Orosházi Toldi SE versenyzői is ott vannak. Az orosházi egyesületből öt versenyző mérhette össze tudását Csehországban, a kontinensviadalon 23 ország több mint 300 sportolója indult.

Szabó Ágnes pénteken versenyzett: guggolásban 180 kg-ig jutott (országos csúcs), ezzel a fogásnemenkénti értékelésben harmadik lett. Fekvenyomásban 140 kg sikerült, ami egyben Európa csúcs is (és országos csúcs), ebben a fogásnemen ez az eredmény az aranyat jelentette Áginak. Felhúzásban 182,5 kg-ot teljesített, ezzel is harmadik lett, nehezebb testsúly miatt csúszott le az ezüstről. Összetettben 502,5 kg-ot ért el (új országos csúcs), ezzel ugyancsak a dobogó legfelső fokára állhatott fel. Ági a közösségi oldalon úgy fogalmazott: “Felbecsülhetetlen érzés volt, amikor a magyar himnusz nekem szólt”

A szintén toldis Kékegyi Henriett az 57 kilósok között 270 kg-ot teljesített, ezzel a 8. helyen végzett. Bár elmaradt tudásától, de ez az eredmény új junior országos csúcs lett. A 90 kilós guggolásával is megjavított az országos csúcsot. Balázs Renáta 72 kg-ban versenyzett, és 292,5 kg-os összeredménnyel a hatodik helyen végzett. Ezzel megjavította az összetett, guggoló és fekvenyomó junior országos csúcsot. Fekvenyomás fogásnemben a bronzérmet szerezte meg. Lovas Mónika kiválóan teljesített: nyolc érvényes gyakorlatot mutatott be. 425 kg-ot ért el, ez az eredmény az ezüstérmet jelentette számára. A fogásnemenkénti értékelésben, mindháromban a második helyen végzett.

Musztafa Imre vezetőedző tanítványai közül Farkas Ádám is megmutatta tudását a +120 kilogrammos súlykategóriában. Remek versenyzéssel, 717,5 kg-os teljesítményével a dobogó második fokára állhatott, egyben megjavította a junior országos összetett rekordot is. Guggolásban csak nehezebb testsúllyal maradt le a dobogóról, 180 kg fekvenyomása új junior országos csúcs, és ebben a számban második lett. Ádám 285 kg felhúzása a bronzéremhez volt elég.

Farkas Ádám, Szabó Ágnes, Musztafa Imre

Partnereink