Articles

Ifi-junior erőemelő világbajnokság

A csehországi Pilzen adott otthont az Ijfúsági és Junior Erőemelő Világbajnokságnak. Nagyon színvonalas rendezésnek lehettek    résztvevői a Toldi tagok. Minden feltétel adott volt, hogy egy remek világversenyen vegyenek részt. Élő közvetítést volt, ezért bárki figyelemmel kísérhette a versenyzők szereplését.

Jó eredmények születtek, hisz Kovács Vivien már kétszeres, Szabó Ági négyszeres világbajnok lett fekvenyomásban. Előbbi harmadik, utóbbi a negyedik helyet szerezte meg összetettben. Cseh Zitának nem sikerült azt az eredményt nyújtania, amit szeretett volna, de így is a remek negyedik helyet szerezte meg. Kovács Feri sajnos a betegsége miatt nem tudott helyt állni, de gyengélkedése ellenére is elindult a versenyen. A guggolást 310 kg fejezte be, de nyomásban nem sikerült érvényes gyakorlatot bemutatnia. Musztafa Imre (a Toldi Se elnöke) a felhúzástól is visszaléptette, nehogy súlyosbodjon az állapota.

 

Résztvevők:

Cseh Zita

Súlycsoport: 75 kg

Eredmény: Guggolás 125 kg, fekvenyomás 82,5 kg felhúzás 135 kg

Összetett eredménye: 342,5 kg

Helyezés:  4.hely

Kovács Vivien

Súlycsoport:+90 kg

Eredmény: Guggolás 175 kg, fekvenyomás 122,5 kg felhúzás 170 kg

Összetett eredménye: 467,5 kg

Helyezés:  3.hely, fekvenyomásban világbajnok

Szabó Ágnes

Súlycsoport: 90 kg

Eredmény: Guggolás 182,5 kg, fekvenyomás 150 kg felhúzás 152,5 kg

Összetett eredménye: 485 kg

Helyezés:  4.hely, fekvenyomásban világbajnok

Kovács Ferenc

Súlycsoport: 125 kg

betegsége miatt nem sikerült eredményt elérnie

Partnereink