Articles

Erőemelő ob

 

12 aranyat szereztek a Toldisok

 

2011. október 7-9. között került megrendezésre Budapesten, a XXII. Női, Férfi Ifjúsági, Junior, Masters és Felnőtt Erőemelő Magyar Bajnokság.

A második napon két Toldis mutathatta meg  tudását. Először Zeitler Márton 74 kg-ban, majd Czentye Péter 83 kg-ban. Mindkét versenyző az első helyet szerezte meg.

 

harmadik napon négy női és egy férfi versenyző indult  a Toldi színeiben. Imre Daniella 72 kg-ban ifjúsági, junior és felnőtt korosztályban is az első helyen végzett. Cseh Zita 84 kg-ban szintén arany érmes lett mindkárom korosztályban. Ezzel megmutatták, hogy ifjúsági koruk létére, a felnőttek között is megállják a helyüket. +84 kg-ban Szabó Ágnes és Kovács Vivien mérték össze tudásukat. Ági első helyen, még  Vivi második helyen végzett.

Férfi 105 kg-os kategóriában Szöllősi Gábor indult. Ő is a remek I. helyet szerezte meg. Abszolútban pedig a III. helyet.

 

Összesítve a nők 8 arany és 2 ezüst érmet hozhattak haza. A csapatversenyben a junior és felnőtt kategóriában is a dobogó legfelső fokára állhattak.

Wilks pont alapján az aboszolút díjazásban is taroltak a Toldis  hölgyek, mert ifiben Zita I. Daniella II. helyen, még  junior és felnőtt kategóriában Ági I. Vivi II. Zita III. helyet szerezte meg.

Férfiaknál 4 aranyérem született.

remek helyezések mellé sok országos csúcs is született, ezt majd a részletes eredményeknél lehet megtekinteni.

 

Nők eredményei:

Imre Daniella G: 130 IOCS Fny: 80    Fh: 137,5 IJOCS  Ö: 347,5 IOCS I. hely IJF

                      Abszolút: Ifjúsági II. hely

Cseh Zita   G: 170 IJOCS Fny: 105 IOCS Fh: 152,5 IJOCS Ö:427,5 IJOCS I.hely IJF

                     Abszolút: Ifjúsági I. hely, junior és felnőtt III. hely

Szabó Ági:    G: 200  Fny: 172,5 JFOCS Fh: 170   Ö: 542,5 JFOCS  I. hely JF

                     Abszolút: Junior és felnőtt I. hely

Kovács Vivi:  G: 205 JFOCS Fny: 137,5    Fh: 175    Ö: 517,5   II. hely JF

                     Abszolút: Junior és felnőtt II. hely

Csapat: Junior és felnőtt I. hely

 

Férfiak eredményei:

Czentye Peti G: 250 JOCS    Fny: 150       Fh: 240           Ö:640 JOCS      I. hely JF

Zeitler Marci  G: 200             Fny: 165       Fh: 220           Ö: 585              I. hely F

Szöllősi Gabi G: 275             Fny: 205        Fh: 255           Ö: 735              I. hely F

                     Abszolút felnőtt III. hely

 

Az Orosházi Toldi SE versenyzői összesen 19 országos csúcsot állítottak fel a különböző korcsoportokban.


Partnereink