Articles

Szabó Ágnes 2018-as év sportolója

A Magyar Erőemelő Szövetség a hagyományok szerint ebben az évben is megválasztotta az Év sportolóit fekvenyomásban és erőemelésben a nemzetközi eredményesség alapján.

Egyesületünk versenyzője, Szabó Ágnes bizonyult a legjobbnak a női versenyzők közül, mert mindkét címet elnyerte ebben az évben. Az év fekvenyomójának (hetedik alkalommal), és az év erőemelőjének (nyolcadik alkalommal) választották meg. 

 

8. alkalommal                                    7. alkalommal 

Véró Alex „mindent vitt”. Aranyeső a beledi magyar bajnokságról.

2018-as év utolsó versenye az Ifjúsági, Junior, Felnőtt és Masters Fekvenyomó Magyar Bajnokság december 8-án került megrendezésre, Beled városában. A számok tükrében 10 első, 2 második, és 2 harmadik helyet sikerült elnyerni.

A hölgyek versenyével kezdődött a bajnokság. 72 kg-ban a még ifjúsági korú versenyző, Rajos Vivien 60 kg-os (egyéni csúcs) nyomásával az ifiknél és junioroknál is magyar bajnokként végzett. Junior abszolút értékelésben a harmadik helyet harcolta ki magának. Ugyan ebben a kategóriában Pogány Andrea 87,5 kg-ot teljesítve a felnőtteknél bronz, még a masters1 korcsoportban arany érmes lett.

Schneider Erzsébet 84 kg-ban 80 kilót sikeresen teljesítette, így a felnőtt és masters2 legjobbjaként fejezte be ezt a versenyt.

+84-ben Lovas Mónika 145 kg-os fekvenyomásával, Erzsihez hasonlóan, a dobogó legfelső fokára állhatott a felnőtt kategóriában.

A női csapat a második helyen végzett.

Férfiaknál a 105 kg-os, masters3 csoportjában, Szarka Antal 100 kg-os nyomással a második helyen zárta a versenyt.

Véró Alex +120 kg-ban nem talált legyőzőre. Junior kora ellenére a felnőtt mezőnyben is diadalmaskodott. Magabiztos három érvényes nyomása végett, 302,5 kg-ot teljesített (egyéni csúcs), ezzel a junior és felnőtt kategória magyar bajnoka- és ugyan ezen két korcsoport abszolút bajnokaként fejezte be a verseny.

Ezekkel az eredményekkel méltóképp fejezték be a 2018-as évet az Orosházi Toldi versenyzői.

Véró Alex, Szabó Ágnes, Lovas Mónika, Pogány Andrea, Rajos Vivien, Schneider Erzsébet,  Szarka Antal, Musztafa Imre

Véró Alex junior és felnőtt súlycsoport és abszolút magyar bajnok

Szabó Ágnes harmadik a Raw Erőemelő EB-n

A litvániai Kaunas városa adott otthont az Ifjúsági, Junior és Felnőtt Raw Erőemelő Európa-bajnokságnak. Az utolsó versenynapon lépett a platformra Szabó Ágnes.

Guggolásban 207,5 kg-ot teljesített, ami egyéni és országos csúcs. A guggolás utáni sérülés után megfontolt nyomás következett, de így is 140 kg-ot teljesített, ezzel ebben a fogásnemben a 2.helyet szerezte meg. Végül felhúzásban a 190 kg is sikerült,ami szintén egyéni csúcs. Összetett eredménye 537,5 kg (új egyéni és országos csúcs), amivel a dobogó harmadik fokára állhatott.

Partnereink