Articles

Szabó Ágnes ezüst érmes

Véró Alex után, Szabó Ágnes következett a luxembourgi Raw Fekvenyomó Európa-bajnokságon. Ági a felnőtt, +84 kg-os kategóriájában indult. A korábbi sérülés ellenére, három érvényes nyomást bemutatva, végül 148 kg-ot sikerült teljesítenie, ami egyéni csúcs és 3 percig új Európa-csúcs volt. Ezzel a dobogó második fokára állhatott, ezen a versenyen.

 

Véró Alex megvédte Európa-bajnoki címét.

A korosztályos Raw Fekvenyomó Európa-bajnokság Luxembourgban került megrendezésre 2019. augusztus 7-10. között.

A verseny harmadik napján az esélyes, és egyben címvédő Véró Alex, a junior +120 kg-os kategóriában versenyzett. A brit és a cseh ellenfél a közelébe se ért, mert Alex fölényesen győzedelmeskedett felettük. Három érvényes gyakorlatot bemutatva, új országos csúccsal, 227,5 kilógrammos nyomással az arany érem kerülhetett a nyakába. Mi sem mutatja Alex magabiztos győzelmét, hogy a második helyezett, brit versenyző, Rant Ben 195 kg-ot, még a harmadik, cseh, Kral Tomas 180 kg-ot teljesített.

Véró Alex "Európa tetején"

 

Lovas Mónika a nagy kánikulában is nyerni tudott.

Ászáron rendezték meg a 2019.évi Raw Felnőtt Erőemelő Magyar Bajnokságot június 22-23-án.

A hőség nem kedvezett a versenyzőknek, de Mónika vette az akadályokat, és több, mint száz kilóval győzedelmeskedett +84 kg kategóriában a második helyezett előtt, így 467,5 kg-os összetett eredménnyel, magyar bajnokként zárta a versenyt. Guggolás 170 kg, fekvenyomás 117,5 kg, felhúzás 180 kg. Mónika 2016 óta minden évben, felnőtt raw erőemelésben magyar bajnok.

Partnereink