Versenyek képekben

Bálint Patrik negyedik az OB-n

A Magyar Erőemelő Szövetség információja alapján, rekord számú nevezés érkezett a hétvégén Budapesten megrendezett Korosztályos Férfi Raw Erőemelő Magyar Bajnokságra.
Egyesületünkből 2 versenyző indult, mindkettőnek első erőemelő megmérettetése.
Ifjúsági 74 kg-ban Bálint Patrik a határait feszegette, de így is a negyedik helyre volt elegendő az erős mezőnyben. 147,5 kg guggolás (egyéni csúcs) , 112,5 kg fekvenyomás, 162,5 kg felhúzás (egyéni csúcs) , 422,5 kg összetett (egyéni csúcs). Patrik inkább fekvenyomó, abból is látszik, hogy a fekvenyomást nyerte a korcsoport és súlycsoportjában.
Varsányi Vajk 83 kg felnőtteknél sajnos nem fért bele a súlycsoportjába mérleg probléma miatt, így versenyen kívül kezdte a versenyt. Guggolásban technikai hiba miatt nem tudott sikeres gyakorlatot bemutatni, ezért befejezte a versenyt. Az erőszintje megfelelő, a technikán kell csiszolni és az élmezőnyben lesz.

Lovas Mónika zsinórban ötödjére magyar bajnok

A pandémia a tavalyi évre, és az idei év első felére rányomta a bélyegét versenyzés szempontjából. Elmaradtak a versenyek, ezért nagy csalódás érte a versenyzőket, de ahogy kiderült, hogy május 29-én megrendezésre kerül Budapesten a Női Korosztályos Raw Erőemelő Magyar Bajnokság, elkezdtek újra készülni a sportolók a megmérettetésre.

Ezen a rangos eseményen három Orosházi Toldis hölgy indult el. 57 kg-os súlycsoportban Kovács-Györkös Melánia az első erőemelő versenyén kiválóan szerepelt. Juniorok között a második helyet szerezte meg. Melánia a 6 éve megdöntött guggoló rekordot 100 kilógrammot próbálta túlszárnyalni 100,5 kilógrammal, de sajnos technikai hiba miatt most nem sikerült, így 97,5 kg-on fejezte be a guggolást. Nyomásban 45 kg-ig, még húzásban 115 kg-ig jutott. Összesen 257,5 kg-ot teljesített.

+84 kg-ban a felnőttek között egyesületen belül maradt az első és második hely. Lovas Mónika kiváló versenyzéssel immáron ötödjére zsebelte be egymás után a felnőtt raw erőemelő magyar bajnoki címet. Guggolásban 170 kg-ot, nyomásban 122,5 kg-ot, ami egyéni csúcs, fekvenyomás abszolútban harmadik hely,  felhúzásban 185 kg-ot teljesített. Összesen 477,5 kilót ért el a három fogásból. Csapattársa, Szabó Ágnes végzett a második helyen, aki sérülten érkezett, emiatt elmaradt a legjobbjaitól. 450 kg-ot teljesített. A szervező külön díjazásában, megnyerte az abszolút fekvenyomó címet.

 

 

SCHNEIDER ERZSI, BÁLINT PATRIK, RAJOS ROLAND KOROSZTÁLYOS MAGYAR BAJNOK, SZABÓ ÁGNES ABSZOLÚT BAJNOK

A különleges helyzet és a sok kihagyás ellenére remekeltek az Orosházi Toldisok a Sárbogárdon megrendezésre került Ifjúsági, Junior és Masters Raw Fekvenyomó Magyar Bajnokságon és Csapatbajnokságon 2020. október 4-én.  A csapattagok jól felkészültek, mi sem bizonyítja ezt, mint hogy 18 gyakorlatból 17 érvényes lett, és több egyéni csúcs is született.

Nők közül az „újonc” Györkös Melánia sikeresen bemutatkozott. 57 kg-os súlycsoportban 45 kg-ot teljesítve a junioroknál a második helyen végzett.

Schneider Erzsébet masters2 84 kg-os kategóriában 62,5 kg-ot nyomott, ezzel ezen kategória magyar bajnokaként végzett.

+84 kg-ban Lovas Mónika 117,5 kg-ot teljesített, Szabó Ági 145 kilógrammal abszolút első lett.

A női csapat a 3. helyen végzett az előbb felsorolt négy versenyzővel.

Szintén újonc Bálint Patrik is sikeres szerepléssel kezdett. 66 kg-os kategóriában az ifiknél és junioroknál is az első helyen végzett 102,5 kg-os nyomásával.

Rajos Roland 120 kg-ban, Patrikhoz hasonlóan ifjúsági és junior kategóriában is az arany érmet szerezte meg 117,5 kg-os eredményével. Nem hivatalos díjazás szerint (jegyzőkönyv alapján) az ifi abszolút rangsorban Patrik első, még Roland a harmadik helyen végzett.

   

 

Második hullám miatt zárva

Közlemény!
A koronavírus második hulláma miatt, a Táncsics Mihály gimnáziumban, semmilyen sporttevékenység nem engedélyezett, ezért az Orosházi Toldi SE edzőterme határozatlan ideig zárva tart. Megértésüket köszönjük.
2020.09.11.

Elhunyt Pogány Andrea

Mély fájdalommal tudatjuk mindenkivel, akik szerették és ismerték, hogy Pogány Andrea a mai napon, 2020. szeptember 11-én örök nyugalomra tért. Andi több, mint 10 évig versenyszerűen sportolt az Orosházi Toldi SE színeiben és öregbítette hírnevünket a 10 master bajnoki és felnőtt helyezések címeivel. A női csapat elengedhetetlen tagja volt. Az Egyesület tagjai osztoznak a gyászban. Részvétünk a családjának. Andi csak 46 éves volt. Nyugodj békében.

Partnereink